Életem érzései

A szeretet Édesanyám képében a Földre született

Már egy ideje csak ülök a klaviatúra előtt, hiszen Édesanyámról kellene írnom. Az asszonyról, aki életet adott nekem, s a példaképről, aki azóta is életben tart engem. Hogy lehet leírni közel harminc év csodáját, háláját, önzetlen szeretetét, féltő, óvó gondoskodását? Ehhez még nem találtak fel elegendő kifejezést. Nincsenek olyan érzékletes szavak, melyek elmondhatnák a szívemben tomboló érzelmeket.

Öt éve, a veséim leállása után kb. két hónappal, a kórházban arra ébredtem, hogy valami nincs rendben. A lázmérő negyvenhez közelített, s szédülésem az elviselhetetlenségig fokozódott. A végtagjaimat nem éreztem, idővel mozgatni sem bírtam. Haldokoltam. A szám ellilult, nehezemre esett, hogy eszméletemnél maradjak. A vérnyomásom alulról szagolta a hatvanat. Az intenzív osztályon is csak ő járt a fejemben.

Az édesanyám, a hősöm, a példaképem. „Köszönöm” – ez volt utolsó gondolatom, aztán elvágták a filmet. Amikor magamhoz tértem még mindig az intenzíven, csipogó gépek sokasága között, súlyosan sérült emberek társaságában feküdtem. Jobban voltam. Csak egyetlen dologra vágytam: Édesanyámra.

Még aznap visszakerültem az osztályra, s ő megérkezett. Akkor már második napja nem ettem semmit. Ő szótlanul odaült az ágyamra, megsimogatta az arcomat, majd dobozt vett elő. Palacsintát sütött, a kedvencemet. Apró, falatnyi darabokra vágta, s mint az anyamadár a fiókáját etetni kezdett. A szeretet éltető falatjai átmelegítették jéggé dermedt tagjaimat.

A szeretet örök, halhatatlan

S hogy ezen kívül még hányszor mentett meg engem, Anyunak az életembe vetett hite? Számtalanszor! Hogy lehet ezt leírni, s hogy lehet megfogalmazni? Hogy mondhatom el, milyen példát mutatott ő nekem, már gyerekkoromtól fogva? A nehézségek ellenére arcáról nem törölte le a sors a mosolyt. Igaz vonásait sokszor áztatta a keserű könnyek alkotta sós tenger.

A szeretteit sorban vesztette el, a gyermeke pedig élet-halál küzdelmet kapott, keresztnek, amiben ő „csak” asszisztálhat. Ami a legnehezebb. Nem veheti át a terhemet, nem cipelheti helyettem, pedig hányszor kívánta ezt. De a szemében lobogó tűz soha nem aludt ki, egy percre sem. Ezért írtam, hogy ő nem csak életet adott nekem, hanem azóta is önzetlen szeretet hasábjaival élteti lelkem tüzének lángját!

Az örömmel, az önbizalom növelés megkezdődött

2006. szeptember elsején csoda született. Egy négy lábon járó, hófehér gombóc személyében. Ő Lili, aki nyilvántartási nevén „Érzés”. Lili a vakvezető kutyám. A társam. A szemem. A mindenem. Amikor kilenc hetesen bemancsolt az életünkbe még nem sejtettem, hogy kutya, és ember között ilyen szoros, örökké tartó, elszakíthatatlan kapocs létrejöhet.

Nem kellett hozzá sok idő, hogy ráébredjek benne a szívem másik fele dobog. Amikor életünk első közös útját tettük meg alig tértem magamhoz. Újra láttam, újra éltem. Újjászülettem. Sohasem hittem volna, hogy megvakulásom után valaha ilyet érezhetek. Egész vagyok. Teljes. Ép, és egészséges.

A pozitív hozzáállás cseppnyi titka

Lili visszaadta a reményemet, az önállóságomat. Az önbizalom növelés sínre, és nem vakvágányra került, általa. A kezembe helyezte mancsnyi életét, és nekem adta, szeretetével masniba fogva.

A tiéd – s rám bízta minden léptét, hogy én rá bízhassam magam. A bizalom, ami összeköt minket megingathatatlan. Korán reggel puszival ébreszt, de olyan puszival, amitől tokától bokáig nyálas leszek. Ilyen előzmények után a pozitív hozzáállás a legkevesebb! S arcomon a mosoly már hajnalban ragyogó. Átölelem a nyakát, és magamhoz szorítom. Farka majdnem leesik, annyira csóvál. Nevet, örül. Az öröm élete szerves részét alkotja.

Neki nincs rossz napja, neki nincs rossz kedve. Ő egyszerűen örül. Él, és örül. Örülve él. Ha öt percig nem lát, amikor ismét megpillant: csóvál. Mert ő igazán, szívből, őszintén boldog. S általa én is végtelenül, szabadon, határok nélkül az vagyok.

Hiszen mancs a kézben haladhatunk a halhatatlanság útján, mindörökké. Mert közös csillagunk a múlhatatlanság végtelenjének égboltján ragyog, soha meg nem kopó fénnyel, bevilágítva lelkünk terét, elűzve a vakság, a gondok, és a negatív események sötétségét.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás